A meddőség kezelésének menete ugyanolyan, mint más egészségügyi problémáké, egyetlen különbséggel: a kezelésben nem egyének részesülnek, hanem párok. Az első lépést a szakorvossal történő bevezető konzultáció jelenti, aki a párral folytatott beszélgetést követően felállítja az anamnézist és általános diagnosztikai vizsgálatot végez, hogy megállapítsa a pár reprodukciós egészségének aktuális állapotát. Ezt követően az anamnézis, valamint az elsődleges vizsgálati eredmények alapján dönt a kezelés további menetéről, illetve további kiegészítő diagnosztikai vizsgálatok szükségességéről. Minden beteg egyedi, ezért minden pár kezeléséhez egyénileg állunk hozzá. Bár a diagnózis lehet ugyanaz, a kezelés menete általában eltérő, ugyanis az orvos ezt mindig a beteg anamnézisének, illetve az egyes vizsgálatok konkrét eredményeinek kontextusában állítja fel.
A meddőség sikeres kezeléséhez elengedhetetlen a meddőség okának ismerete. A reprodukciós egészség egy komplex rendszer, amelybe hatalmas mennyiségű változó léphet be, ezért a jó diagnosztika teljes mértékben elengedhetetlen. Mi az ISCARE-ben nagy hangsúlyt fektetünk erre. Betegeinkhez igyekszünk partnerként közelíteni és számukra a leginkább testre szabott kezelést felállítani, nemcsak az anamnézis és a vizsgálati eredmények alapján, hanem az eddigi kezelésre való reakciójuk megfigyelése alapján is.
A kezelés kiválasztásának menete egy logikai sorrendet követ, amely során az orvos, amikor csak teheti, a természetes fogantatást részesíti előnyben. Amennyiben a természetes teherbeesésnek kicsi az esélye, igyekszünk az asszisztált reprodukció egyszerűbb formáit választani, mint amilyen az IUI, a hagyományos IVF, egészen a legkomplexebb módszerekig, mint például az adományozott ivarsejtekkel vagy embriókkal történő kezelés. Az eljárásokkal kapcsolatos részletes információk az egyes kezelési fajtáknál találhatók.
Az asszisztált reprodukciós centrumban történő kezeléshez nincs szüksége orvosi beutalóra, sem vizsgálati eredményekre. Amennyiben szeretne ellátogatni klinikáink valamelyikébe, ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot rendelési időben telefonon, vagy bármikor a kapcsolatfelvételi űrlap segítségével. Recepciósaink segítenek önnek időpontot egyeztetni és megválaszolják esetleges kérdéseit.
A teljes bevezető konzultáció időtartama megközelítőleg két órát vesz igénybe, melyből a betegek kb. egy órát közvetlenül az orvossal töltenek. Abban az esetben, ha az orvos nem beszél magyarul, jelen van a koordinátor, aki tolmácsol. A legtöbb orvossal azonban beszélhet közvetlenül angolul. Az orvossal folytatott konzultáció első része beszélgetéssel és az anamnézis felállításával telik, míg a második felében a kezdeti vizsgálatok és a kezelési protokoll kidolgozása történik.
Az orvosi konzultációt követően a koordinátor fog Önnel foglalkozni, aki átnézi Önnel a szerződéseket, valamint az árjegyzékeket és a kezeléssel kapcsolatos további információkat is. Mindent elmagyaráz és megválaszolja esetleges kérdéseit. Egyúttal az árjegyzékben megjelöli az Ön kezelésére vonatkozó költségeket, hogy előre tisztában legyen azzal, megközelítőleg mennyibe fog kerülni a kezelése. A bevezető konzultáció a betegekre nézve nem kötelező jellegű, éppen ezért, ha nem sikerül teherbe esnie, ne habozzon ellátogatni intézeteink egyikébe.
Amennyiben rendelkezésére állnak a szakorvosa által végzett korábbivagy más intézetből származó vizsgálatok eredményei, feltétlenül küldje át őket nekünk, hogy azokkal az orvos előre megismerkedhessen. Még ha egyes vizsgálatokon ismételten részt is kell vennie, a korábbi eredmények értékes betekintést nyújtanak az orvosnak egészsége időbeli alakulásába.
Magán a konzultáción a Skype alkalmazáson keresztül, online formában is részt vehet. Ebben az esetben a konzultáció megközelítőleg egy órát vesz igénybe. A konzultációt megelőzően azonban szükséges megküldeni néhány vizsgálati eredményt, amelyeket kezelőorvosa előzetesen elvégezhet. Amennyiben az intézetünkben történő kezelés mellett dönt, első látogatása alkalmával sor kerül azokra a vizsgálatokra is, amelyek a bevezető konzultáció részét képezik, valamint a koordinátorral történő megbeszélésen is részt vesz.